2012. január 23., hétfő

Az Operaház Fantomja (Madách Színház) - egy emlék története

2012. január 22-e, szombat, háromnegyed kettő. A soros szereposztás lassan érkezik az Operaház Fantomjának délutáni előadására. A jegypénztárban adják ki az előre lefoglalt jegyeket, a ruhatárosok, a büfések és a jegykezelők érkeznek, öltöznek. A zenekar már az árokban, Sasvári Sándor (a Fantom) már a sminkbe igyekszik, a kellékesek felkészülnek a színdarab ezer díszletének mozgatására és összeszerelésére, amit a jelenetek után nagy többségében azonnal bontanak is le, hogy majd este újra összerakják, majd a játszási blokk végén egy külvárosi raktárba szállítsák, hiszen véges a hely, pedig elsőre úgy tűnik a színpad mögött rengeteg van.

A kellékes asztalról: egyike
a sok levélnek, melyek valóban
meg vannak írva!
Nem tudva mire számítsak, leülök a földszint harmadik sorába, két óra felé járunk. Kezdődik a hangbeállás, a színpadon pedig még szó szerint senki sincs. Egyszerre előbukkan a karmester, majd megszólal a második felvonás nyitánya. Kórustagok igyekeznek a színpadra, pártaktusos egyéni hangbeállás után csoportos éneklés következik. A művelet alig tíz perc alatt lezajlik, majd Magyar Bálint (Raoul) lép a színpadra, jelmezéből csupán a nadrág van rajta, felsője még egy fehér póló. "Hol a csajom?" felszólalással keresi Krassy Renátát, délutáni Christine-jét, aki végül feltűnik a színpadon, szőke haja háromba választva; hátul felkötve, jobb oldalon gondos fonat, a bal oldalon még kezelésbe nem vett haj lóg a fülére, viselete még utcai. Közösen énekelnek be, az "Ennyit kérek én" című számból. Majd Sáfár Mónika (Carlotta) és Rozsos István (Piangi) következnek. A főbb szereplők közül csak Sasvári Sándor nem énekel be, ő már rég a sminkben ül. Mindenki konzekvensen "Jó reggelt"-el köszön kollégájának, úgy néz ki színházi berkekben a délutáni előadáson már csak így szokás. Még Renáta megérkezése előtt a kórus, kiegészülve az igazgatópárossal valamit Meg és Madame Giry-vel, elénekli a "Primadonna" című igen bonyolult és sokszólamú szerzeményt.

A színpadon tehát minden készen áll, a kezdő jelenet díszletei a helyükön vannak, a kíváncsi közönség a színfalak mögé vonul, a színpad kiürül, a függöny bezárul, az ügyelő pedig mikrofonon értesíti a kinti dolgozókat, hogy elkezdődhet a beengedés. Nagyjából fél három van. Bekapcsolnak négy furcsa, de igen fontos televíziót, kettőt a nézőtér két-két szélén, egyet a közepén, és egyet bal oldalt, hátul, amely mind a karmestert mutatja, segítve az énekesek tökéletes belépését. A hátsó televízió is életmenő, bizony van, hogy mikor mi nem is sejtenénk, a Fantom vagy egy egész kórus áll itt, hogy intésre énekeljenek.

Jelmezek sorakoznak az
öltözők mellett
A színfalak mögött színészekkel már nem nagyon találkozni, mindenki öltözik, készülődik. A kellékesek ellenőrzik a kellékeket, pohárra, levélre és székre pontosan. Első, majd második figyelmeztetés. Én közben körbejárom a színpadot, különösen izgalmas így látni a Madách Színház függönyét, belülről, miközben azon túlról egyre erősödő morajlás hallatszik befelé, ahogy a nézőtéren egyre több ember foglalja el a helyét. A színpad alatt is készen áll minden, az Operaház kupolája még fejét behúzva ácsorog, hogy majd egy alkalmas pillanatban egy megfelelő süllyesztőt leengedve rátolják, és aztán a színpadra emeljék. Hogy miért húzza be a fejét? Nos erre igazán egyszerű a magyarázat: a színpad alatti hely is véges. Christine öltözőszobája még szintén derékszögben félbehajtva áll a bal oldali oldalfolyosó takarásában, itt sincs több hely. A színészek Christine kinyitott tükrén jönnek-mennek. Világos, hogy a színházat nem egészen ilyen jellegű darabok előadására tervezték. A csapóajtóhoz, melyet Christine és a Fantom használnak az első felvonásban (majd később megint Christine és Raoul is) létra kerül, illetve előkészülnek az óriási szivaccsal is, amelyre Raoul ugrik le az egyik jelenet után. Lássuk be, ez utóbbi kulcsfontosságú.

A kupola, még behúzott fejjel
a színpad alatt
Kintről megszólal a "Maszkabál" zenéje, ez a hívó dallam, hat-hét percen belül elkezdődik az előadás. Kimegyek a színpad melletti ajtón, azzal az ígérettel, hogy az előadás után visszatérek. Három órakor elsötétül a nézőtér, a függöny, amely mögött tíz perce még én álltam, széttárul, és kezdetét veszi az Operaház Fantomjának hatszázsokadik előadása a Madách deszkáin.

Az előadás kisebb technikai problémák után lezajlik, melyek mondhatni mindennaposak. Kezdeni kell valamit az angol szöveget mutató kijelzővel, ugyanis folyamatosan csíkos, Christine öltözőjének ajtaja a legrosszabbkor nyílt ki (ergo mikor zárva kéne lennie), illetve Raoul "felakasztása" is elég furcsán sikerült, hiszen a zsinór beleakadt egy emberi alakot formáló díszletelem kezébe, amely egy lámpást tart. Barát Attila, az egyik operaigazgató mikroportjával is gondok voltak, de szerencsére ki tudott osonni a darab közben, hogy megoldják ezt a váratlan problémát, aki először látta, fel sem tűnt neki az igazgató gyors kiugrása. Immár többedmagammal foglalok helyet a negyedik sorban, a nézőtér kivilágítva, a nézők szép lassan hagyják el az épületet. Háromnegyed hat körül járunk. A díszletesek az ajtóval bajlódnak.

Az első felvonás elefántja még
oldalt várakozik a betolásra
Hat óra után percekkel egyszer csak Fonyó Barbara lép a színpadra, haja gondosan befonva, "nyaktól fölfele" látszólag készen a hétórás előadásra, habár köntös van még rajta és papucs. Este ő játssza Christine-t, míg Magyar Bálint Raoul marad. A hangbeállás rövid. Ismét a második felvonás nyitánya csendül fel, ám most csak az "újak" énekelnek be. Fonyó Barbara és Magyar Bálint kezdik az "Ennyit kérek én"-t. Egy magas, vékony és határozott kiállású, melegítőt viselő ember siet be a színpadra, kezet fog Magyar Bálinttal, majd minket észrevéve "Jó estét"-et mondd. Csak most tudatosul bennem, hogy Csengeri Attila lépett a színpadra, az esti Fantom, akinek úgy néz ki még sok dolga lesz a sminkben. Csupán pár másodpercet énekel, majd eltűnik, amilyen gyorsan feltűnt.

A kezdőkép, mielőtt legördülne a
függöny és megkezdődne a beengedés.


A díszletesek még ügyködnek az ajtón, a kellékesen újratöltik a poharakat, majd ismét ellenőrzést tartanak. A színpadi munkatársak gondosan felcsörlőzik a vászonháttereket, mindennek készen kell lennie az újrakezdésre. Fél hét előtt percekkel vagyunk, ismét záródik a függöny és kezdődik a beengedés. Újra kulisszajárás következik, a színpad kihal, mellette, mögötte, alatta és felette mintha mi sem történt volna: minden kisebb és nagyobb díszletelem ugyanúgy a helyén, pedig a két szememmel láttam őket a színpadon nem sokkal azelőtt. Van idő kipréselni néhány érdekes, vicces vagy épp megdöbbentő "titkot" a kedvenc színészeinkről. Hét órakor ismét minden elsötétül és kezdődik az esti Fantom. Az előbb említett díszletek ismét előkerülnek, majd vissza a helyükre, hiszen a Fantom-blokk még hétfőtől szerdáig tart, igaz "csak" egy-egy esti előadással.

Az esti előadáson a kijelző és Christine ajtaja is rendben vannak, csak Fonyó Barbara hangosítása problémás, csaknem az egész első felvonás alatt gerjed valamiért, hol kicsit, hol jobban. Carlottára nem egészen dől rá időben a vászon, de a magasban dolgozó díszletesek hamar orvosolják a problémát: egy tartókötél nem enged el, ráadásul pont középen, így a vászon két széle hullik csak lefelé, a közepe még az égben, majd pár másodperccel később a makacs középső tartó is elenged, így ismét kiküszöbölődött egy probléma.

A darabnak, és ennek a csodálatos délutánnak (és estének) a Madách jóformán minden zegzugában kétszer is járva, körülbelül háromnegyed tízkor vége. De az emlék és az élmény örökké megmarad!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Csak moderálás után kerül megjelenítésre!