Én, József Attila - Attila szerelmei (Madách Színház)

Első szereposztásban [a második szereposztást bemutató bejegyzés itt érthető el] ma este mutatta be a Madách saját musical pályázatuk újabb szép sikereket elért darabját - a Csoportterápia után - az Én, József Attilát, amely házi musical a költő szerelmeit, az első felvonásban Vágó Mártát (Balla Eszter), a másodikban Kozmutza Flórát (Polyák Lilla) górcső alá véve, és megvizsgálva saját, mind a költő jellemét, bemutatja azt az univerzumot, amelybe a szerelem sodorta a folyton szeretethiányos költőt, akinek lételeme volt a megerősítés és a valakihez tartozás. Noha számtalan más fontos szereplő (Vágó Márta szülei, Illyés Gyula) feltűnik a darabban, az alcímből kiindulva hamar kitalálhatjuk: itt a két hölgy és Attila lesznek a lényeg!

Vágó Márta (Balla Eszter) és
József Attila (Nagy Sándor)

Vágó Márta és József Attila szerelme nem állta ki az idő próbáját. Mint minden dalban és versben, amelyet Nagy Sándor József Attilaként elénekel vagy elszaval, átüt a a kettősség: a boldogság, amely törékeny és éppen ezért félelmetes és ijesztő. Vajon mikor lesz vége mindennek? Vágó Márta visszavonulásával felerősödnek a rémképek és a látomások, Attila a pszichiátriára kerül. Kozmutza Flóra "hatása" a költőre azonban rendkívüli, mintha sosem lett volna Vágó Márta, úgy lobban lángra benne a szerelem, csak ezúttal kétszer olyan nagy erővel.

Kozmutza Flóra (Polyák Lilla) és
József Attila (Nagy Sándor)

Véleményem szerint Nagy Sándor nagyon jó József Attila. Kétségtelenül sok energiát fektethetett a szerep megformálásába és átgondolásába, érzelmei hitelesek és valóságosak, látható, hogy talált személyes kapcsolatokat a karakterével. Balla Eszter Vágó Mártája is hasonlóan ámulatba ejtő, duettjei és duettbetétjei Nagy Sándorral remekül szóltak együtt! Polyák Lilla hangja mind prózában mind énekben egyedülálló és lenyűgöző, ugyanakkor számomra a szerepben valahogy nem volt benne... Kozmutza Flóra a szemem előtt ma este nem kelt életre, a színpadon Polyák Lilla volt, aki lenyűgöző énekteljesítményt nyújtott, de nem mint egy karakter, hanem mint egy csodás és sikeres színésznő.

Sosem éreztem magam túlságosan közel József Attila verseihez, ám ma este úgy vélem a musical figyelemfelkeltő hatásként elindított bennem valamit. Ugyan a szöveggel nem az szerzők bajlódtak, a zenével már annál inkább. Lenyűgöző ritmusokban szólalnak meg Attila versei, már-már tökéletes szelekcióban. Ugyanakkor meg kell hagyni, eléggé szokatlan ilyen tömör irodalmi szövegeket musicalekben hallani, ezért a hozzám hasonló irodalomkedvelőknek furcsa lehet az élmény, ugyanis a versek rendkívül tömények, és óriási érzelemhullámokat tudnak felszabadítani. Furcsa lehet persze azok számára is, akik egyáltalán nem József Attila, hanem a "musicalség" miatt ülnek be a Madách nézőterére, nekik pont ezért nem biztos, hogy tetszeni fog, amit látnak.

No de nem csak a színészek és a dalok tesznek egy musicalt színházi élménnyé, hanem a díszletek is. A megoldás igen kreatív, többnyire üres vászonhátterekkel operálnak, amelyre csodás gonddal megtervezett díszleteket vetítenek. A színpadon lévő tánckarral sem fukarkodott a rendező, Szirtes Tamás (társrendező: Szente Vajk): jó pár kórustag táncol és énekel végig a darabban, számos csodás, a szöveggel együtt igencsak szimbolikus jelmezben. A megzenésített versek tárházából különösen kedveltem a Tiszta szívvelt, egyelőre azt hiszem ez a kedvencem a darabban.

Lenyűgözőnek tartom a rám gyakorolt összhatást. A színészek, a zenék, a szövegek, a jelmezek, a díszletek és a hangulat egyedülálló. Hálás vagyok a Madáchnak, amiért színpadra állította az Én, József Attilát. Igencsak szentimentális esténk volt, mégis valahogy más, mint az egyéb musicalekben: hihetőbb, komolyabb és ijesztően közeli!