2012. március 15., csütörtök

Szép nyári nap (Budapesti Operettszínház)

Egy beugróval játszani kockázatos, kettővel merész. A Budapesti Operettszínház azonban az előadás lemondása helyett beállította Péter (Szabó Dávid) helyére Angler Balázst, Ria szerepében (Vágó Bernadett) pedig Szendy Szilvi debütált. Mindketten a legmélyebb vízbe ugrottak: főszerepeket játszottak. Azonban ahogy a darab előtt Kerényi Miklós Gábor, a teátrum igazgatója megígérte, a közönség valóban semmit sem vehetett észre a két fiatal játékában: ezt nevezem duplán bravúros beugrásnak!

Egyébként is jó ötlet volt a Neoton számaihoz nyúlni, a hasonló ötlettel készült musicalsikerek (pl. Abba, Queen stb.) sorra nyerik el a közönség tetszését, és az Operettben is lelkes tapsok, éljenzés és örömkönnyek jutalmazták mind a készítőket, mint a színészeket. A történet mélységéből ugyan sokat vesz el a humor, néhol groteszkké formálva a legvidámabb barakkban játszódó nyári tábor emlékét, van itt illegális határátlépés, besúgás, kémkedés, de még több poénkodás, erotika és ünneplés. Egy kicsit úgy éreztem a musical végére túl sok minden zsúfolódott, nehéz eldönteni, hogy sírjunk vagy nevessünk, egy leheletnyit túlragozottnak tetszik a finálé.

A két beugróhoz hasonlóan zseniálisan játszottak a fiatalok, köztük kitűnik Peller Anna, aki Margót, az osztály legsúlyosabb leányzóját alakítja. A nagyok közül hangját kímélő szerepben, de jelleméből adódóan fergetegesen áll helyt Náray Erika mint Rózsika, a tábor szakácsnője. Szulák Andrea orosztanárnővé lesz, Panni néni egyben az osztály főnöke és Juli (Vágó Zsuzsi) édesanyja, míg Csengeri Ottília bújik Csepregi Éva, a Pesti Művésznő bőrébe, mikor ő maga nem ér rá szerepelni. A legparádésabb mégis Faragó András, alias Tóth Antal, "TSZ melléküzemág-vezető," a tábor parancsnoka, az egyszerű, mély érzelmekre vágyó vidéki paradicsomtermesztő szakmunkás, hovatovább elvárja, hogy mindig 120%-os legyen a termelési kimutatás. 

Valamennyi nagy sláger felcsendül (Szép nyári nap, Pago Pago, Megőrülök a szerelemért, 220 felett, Kell hogy várj, Tini-dal, Ha szombat este táncol, Holnap hajnalig, Nyár van, Megváltást várok, Santa Maria, Emlékül, Mamma Mia, Nem szállunk ki a hajóból stb.), melyek minőségileg mások, mint a jól bejáratott Neoton bakeliteken, mégis valóban pezsgőek és átélhetőek. Egy fiatalabb generáció hozza vissza az egykori érzést, milyen volt mikor ezek a dalok uralták a slágerlistákat.

Nagy buli részt venni a Szép nyári napon, s ha szeretjük Csepregiéket, miért ne adnánk egy esélyt az Operett művészeinek, hogy megörvendeztessenek minket ezekkel az örökzöldekkel, ráadásul nem is akárhogy?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Csak moderálás után kerül megjelenítésre!