Május 9-től 14-ig tart a Tháliában a Határon túli magyar színházak szemléje, s bár több darabot nem néztem meg, a Tóték minden tekintetben megérdemelte a szűnni nem akaró tapsvihart: remek előadás volt, a rendezés (Vidnyánszky Attila) és a színészek is remekül fogták meg Örkény egyedülálló humorát: mind sírva röhögünk Tóték szerencsétlenségén, miközben legbelül jól tudjuk, akármit tesznek, minden hiábavaló. No meg azt is tudjuk, hogy úgy igazán mélyen magunkba nézve valójában keservesen sírnunk kéne csak, röhögés nélkül.
Habár a második felvonásban számomra már voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem hogy majd most átfutunk valami unalmasba, szerencsére ebből a mederből mindig hamar visszaterelődött a történet a rá jellemző vonatott kényelmességébe. Trill Zsolt valóban maga volt az Őrnagy, rendkívüli adottságaival könnyedén lubickolt ebben a látszólag egyszerű, ám a valóságban mégis hihetetlenül nagy képességeket igénylő szerepben, amelyhez óriási mértékű koncentráció is szükséges. Szűcs Nelli (Tótné), Tóth László (Tót) valamint lányuk, Orosz Melinda (Ágika) hasonlóan nagyszerű alakítást nyújtottak. Legyünk őszinték, elsőre féltem Orosz Melindától, mintha valahogy nem egészen illett volna a nagy egészbe, de olyan nagyszerűen hozta az apját rajongásig tisztelő, a hadnagyot pedig legalább ennyire szerető, egyszerű lány figuráját, hogy pillanatokkal később már egyáltalán nem éreztem semmi fenntartást irányában. Nagyon tetszett, hogy az örkényi hagyományokat tisztelve Szűcs Nelli valóban húst rántott és levest főzött a színpadon, míg a nézők elfoglalták helyeiket.
Kulcsszerepét példás módon aknázta ki Rácz József, a Postás, akihez hasonlóan kitűnően teljesítettek a többiek is: Béres Ildikó (Gizi Gézáné), Sőtér István (Tomaji plébános úr) és Kacsur András (Cipriani professzor). Azt ugyan meg kell hagynunk, hogy a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház produkciójában a Tóték nem száz százalékban szöveghű, ám ez nem feltétlenül jelent problémát. Alexander Belozub díszletei minimalista köntösben csak még jobban kihangsúlyozzák a tragikomédiához illő sajátos légkört, melyet a színészekkel együtt az egész színpadkép alkot meg. Örülök, hogy a Tóték jelen volt a Thália színpadán a Határon túli magyar színházak szemléjének részeként, hiszen egy darabról így számukra is bebizonyosodhatott, ebből az estéből kiindulva, hogy Kárpátalján is nagyszerűen mulatnak Vidnyánszky Attila rendezésén.
Habár a második felvonásban számomra már voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem hogy majd most átfutunk valami unalmasba, szerencsére ebből a mederből mindig hamar visszaterelődött a történet a rá jellemző vonatott kényelmességébe. Trill Zsolt valóban maga volt az Őrnagy, rendkívüli adottságaival könnyedén lubickolt ebben a látszólag egyszerű, ám a valóságban mégis hihetetlenül nagy képességeket igénylő szerepben, amelyhez óriási mértékű koncentráció is szükséges. Szűcs Nelli (Tótné), Tóth László (Tót) valamint lányuk, Orosz Melinda (Ágika) hasonlóan nagyszerű alakítást nyújtottak. Legyünk őszinték, elsőre féltem Orosz Melindától, mintha valahogy nem egészen illett volna a nagy egészbe, de olyan nagyszerűen hozta az apját rajongásig tisztelő, a hadnagyot pedig legalább ennyire szerető, egyszerű lány figuráját, hogy pillanatokkal később már egyáltalán nem éreztem semmi fenntartást irányában. Nagyon tetszett, hogy az örkényi hagyományokat tisztelve Szűcs Nelli valóban húst rántott és levest főzött a színpadon, míg a nézők elfoglalták helyeiket.
Kulcsszerepét példás módon aknázta ki Rácz József, a Postás, akihez hasonlóan kitűnően teljesítettek a többiek is: Béres Ildikó (Gizi Gézáné), Sőtér István (Tomaji plébános úr) és Kacsur András (Cipriani professzor). Azt ugyan meg kell hagynunk, hogy a Kárpátaljai Megyei Magyar Színház produkciójában a Tóték nem száz százalékban szöveghű, ám ez nem feltétlenül jelent problémát. Alexander Belozub díszletei minimalista köntösben csak még jobban kihangsúlyozzák a tragikomédiához illő sajátos légkört, melyet a színészekkel együtt az egész színpadkép alkot meg. Örülök, hogy a Tóték jelen volt a Thália színpadán a Határon túli magyar színházak szemléjének részeként, hiszen egy darabról így számukra is bebizonyosodhatott, ebből az estéből kiindulva, hogy Kárpátalján is nagyszerűen mulatnak Vidnyánszky Attila rendezésén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!