Scapin nemcsak szemfényvesztő, de igen megtévesztő is: a gyors, pörgő és groteszk humorú első felvonást egy elnyújtott, túljátszott, affektált és unalmas második felvonás, majd egy végtelenül kommersz, de a maga módon mégis kreatív zárás koronázza meg. Moliére csavaros, szereplőkben és szellemes jelenetekben gazdag darabja igen közel áll valamennyi jellemző embertípusához, akikkel a szerző oly sokat foglalkozott (A fösvény, Tartuffe, Képzelt beteg stb). Scapin jelleme jól, épületesen bontakozik ki, de egy idő után megszemélyesítője, Trill Zsolt (talán rendezői (Silviu Purcărete) utasításra) a maga kétségtelen tehetségébe fullad bele.
A történet szerint Scapin-t csak egy dolog érdekli: csavaros eszével úgy segíteni másokon, hogy a hasznon lehetőleg nála landoljon. Ahogy már mondtuk, Moliére védjegye még a váratlan fordulatoknak, a megkerült és elveszett szereplőknek és még több helyzetkomikumnak, melyre Leander (Mészáros Tibor) karaktere például kiválóan erősít rá jellemkomikumával. Az imént említett váratlan fordulatok azonban néha már fájdalmasak, túl sokszor jelenti be túl sok szereplő, hogy 'kérem, most micsoda váratlan fordulatot láttunk!', melytől pont ezek lényege, befogadhatóságuk egyszerűsége bomlik meg, így válva előre jól megrágott, majd aztán így a szánkba erőszakolt falatokká.
A már említett Trill Zsolt színészként végtelen tehetség (bár ez a Tótékban talán jobban kibontakozott), de mint az Argante (Varga József) és Géronte (Garay Nagy Tamás) vacsorajelenetéből kiderült, a két apát játszó színésznek is örülhetünk, a néma, s ezért üdítően szellemes vacsora számomra az este legmegkacagtatóbb jelenete volt. Itt szükséges még elismerni, hogy bizonyos motívumok (pl. kinél mikor és hol van valamilyen csomagolt élelmiszer), valamint a díszlet (Helmut Stürmer munkája, csakúgy mint a jelmezek és a világítás) rendkívül kreatív, jól kidolgozott és nagyon látványos.
Scapin figurájából annyi mindent lehetne tanulni, ha nem lenne ilyen rosszul modernné torzítva (bár érdekes elgondolkodni ennek miértjén is). Ha esetleg le tudná vetkőzni a második felvonásban erejét vett modorosságot ő maga, mint ahogy a többi szereplő (legfőképp talán Zerbinette (Orosz Melinda), az állítólagos cigány lány) is, valamint kissé kevésbé használnák túl például a botozásos jeleneteket, akkor a befejezéssel együtt igen szép keretet alkotó vígjáték lehengerlő élmény lehetne. Így azonban - sajnos - az összhatás, a jó felütés ellenére végletesen semleges marad.
A történet szerint Scapin-t csak egy dolog érdekli: csavaros eszével úgy segíteni másokon, hogy a hasznon lehetőleg nála landoljon. Ahogy már mondtuk, Moliére védjegye még a váratlan fordulatoknak, a megkerült és elveszett szereplőknek és még több helyzetkomikumnak, melyre Leander (Mészáros Tibor) karaktere például kiválóan erősít rá jellemkomikumával. Az imént említett váratlan fordulatok azonban néha már fájdalmasak, túl sokszor jelenti be túl sok szereplő, hogy 'kérem, most micsoda váratlan fordulatot láttunk!', melytől pont ezek lényege, befogadhatóságuk egyszerűsége bomlik meg, így válva előre jól megrágott, majd aztán így a szánkba erőszakolt falatokká.
A már említett Trill Zsolt színészként végtelen tehetség (bár ez a Tótékban talán jobban kibontakozott), de mint az Argante (Varga József) és Géronte (Garay Nagy Tamás) vacsorajelenetéből kiderült, a két apát játszó színésznek is örülhetünk, a néma, s ezért üdítően szellemes vacsora számomra az este legmegkacagtatóbb jelenete volt. Itt szükséges még elismerni, hogy bizonyos motívumok (pl. kinél mikor és hol van valamilyen csomagolt élelmiszer), valamint a díszlet (Helmut Stürmer munkája, csakúgy mint a jelmezek és a világítás) rendkívül kreatív, jól kidolgozott és nagyon látványos.
Scapin figurájából annyi mindent lehetne tanulni, ha nem lenne ilyen rosszul modernné torzítva (bár érdekes elgondolkodni ennek miértjén is). Ha esetleg le tudná vetkőzni a második felvonásban erejét vett modorosságot ő maga, mint ahogy a többi szereplő (legfőképp talán Zerbinette (Orosz Melinda), az állítólagos cigány lány) is, valamint kissé kevésbé használnák túl például a botozásos jeleneteket, akkor a befejezéssel együtt igen szép keretet alkotó vígjáték lehengerlő élmény lehetne. Így azonban - sajnos - az összhatás, a jó felütés ellenére végletesen semleges marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Csak moderálás után kerül megjelenítésre!